A verseny egy új 300 mérföldes (~500km) a palettán, először kerül megrendezésre. Úgyhogy végre egy verseny, ahol mindenki rookie, nemcsak én:)) 12 kutyával tervezünk nekivágni, a Dallas kennelje ugyanakkor 3 csapatot állít rajthoz , mellettem Geir és Liz is versenyez. Geirt (55)már nem kell bemutatni : norvég ős-musher , 28 éve kezdte a versenyzést. Tavaly végig a segéd coachom volt, sokat tanultam tőle 🙏. Liz (32) irodalomtanárnő, aztán Montanában wilderness guide ( embereket tanít, hogy kell túlélni a vadonban), ide tavaly, velem egyidőben került. Tavaly turistákat szánoztatott, idén az egyik kölyökcsapatot kapta meg tréningre , a másikat Geir. (A 2 csapat legjobbjait végül Geir fogja hajtani az Iditarodon.) Szóval 3an indulunk, 3 csapattal. Nyilván tabutéma, hogy egymás között mi lesz a sorrend, hiszen ez mindhárom kutyacsapatnak csak edzés az Iditarodra, de bevállalom, hogy azert nekem eszembejut... Ez tipikusan az a helyzet számomra- biztos megéltél Te is már hasonlót- amikor csak veszíteni tudsz, nyerni nem. Ha előttük végzek, azt mondják majd, jogosan, hogy papírforma, hiszen nekem Iditarodon edződött felnőttkutyáim vannak. Ha mögöttük, nyilván az nem a kutyákon múlt , hanem a musher-ön:)) Nyilván, emiatt nem fogom másképp hajtani a kutyákat, de mondjuk most jó lenne nem eltévedni 35 km-t, mint a múltkor:) Dallas-al 2 versenytervet beszélünk át, egy gyorsabbat ( ha a hó terep gyorsabb), és egy lassabbat, ha friss hó esik, vagy lassú a pálya. Csapatom: Vandal ( védnök Kasza Tamás) , Fox ( védnök : Komáromi Szabolcs) Beattle, Vegas, Dalley, Hombre ( új!- Dallas A csapatából került le hozzám!), Legend , Rumor, Patron ( védnök Bácsfalvi Tamás) Schooner ( védnök Dr Kiss Edit) ( eddig mind kanok) és 2 szuka : Tumble ( Védnök : Gyaraki Júlia) és Jitterbug ( védnök: Halpern Borbála) . Aki még a csapatomban van: Cinch ( Patron megharapta, sántít), Whiskey, Bourbon, River ( őket én etetem , de még Dallas-al tréningeznek) Aztán már a verseny előtti reggel megkezdődnek a bajok. Mire kiérek a kennelhez pakolni , azzal fogadnak, hogy Dalley sántít, és nem tud jönni. Miért sántít? Hát valaki megharapta. Ugye kitaláltátok ki? Hát naná , hogy a Woodland street szőke farkasa , Patron! Igazi falurossza. Múltkor az egyik handlert is megharapta mikor az szét akarta választani, de elcsúszott mellette. Miközben mellettem egy földreszállt angyal. Sunyizik, hízeleg, semmi bunyó, még egy morgást se hallottam ezen a télen. Mondjuk a tavalyi Copper Basin románcát nem felejtem el neki, mikor beszakadt alattunk a folyó , de kiértünk és ő ezt a pillanatot használta ki arra, hogy heves testi szerelmet kezdeményezzem Renóval, es Vandallal ( nem? Mindegy!) miközben összegabalyította a főzsinort még 4 kutya körül. De ezen a télen semmi ilyesmi... lehet megváltozott? Vagy a szexuàlis frusztráció miatt ilyen agresszív? Vajon Freud mit mondana. Mindenesetre a "kórház a kennel szélén" alapító tagja, a csapatom 15% át gold member-ré (értsd :fekvőbeteg ) téve ott. (Jó hogy lett egy védnöke... Tamás, hogy védenéd meg védencedet mindezért?! 😂 😂) Szóval 11en indulunk. Kiderül hogy "mass start" van, vagyis tömegstart, na ilyenen még nem vettem részt. Egy tavon indul a verseny, felállítják szélességében a csapatokat , aztán mikor a hangszóróból eldördül puskalövésként a "Who let the dogs out " c örökzöld, akkor mindenki, ami a csövön kifér... Az eredeti terve Dallasnak hogy hagyjam elmenni a tülekedőket, ne keveredjek lehetséges kutyaharcokba, es induljak 1-2 perccel utánuk. Végül mikor kiderül hogy pont én vafyok szembe a pályával , a traillel, mondja hogy induljak el mégis az elsok közt . Így is lesz. A pálya hihetetlen gyors. Alig bírom a csapatot a szokásos 9.0 korul tartani, sokszor ez 9.3. A kutyák ilyenkor mindig hihetetlen izgalomban vannak, spannolja őket a többi rengeteg kutya jelenléte, nomeg az új trail ( ösvény). Az első futam fékezéssel, mégis gyors haladással telik. Hagyom elmenni a 11-12 mph vel haladókat. Most látom csak, hogy 300 mérföldes versenytől szokatlanul a legtöbb csapat 14 vagy 16 kutyával indul. Csak mi, a3 Dallas csapat indulunk 11 el. Hozzáadva hogy tartanunk kell a 9mph alatti sebességet, és hogy kevés a hegy, völgy, hegy kombó( vagyis kevésbé fárasztó a kutyáknak) előrelátható hogy a mezőny utolsó harmadában végzünk... 300 mérföldön ugyanis csak akkor fáradnak el a kutyáikat kíméletlenül hajtók, ha a terep meg nehéz, sok a hegymenet, vagy friss , mély hó van. Vagy ha 1000+ mérföld a táv, de az már az Iditarod... Node, ez egy edzés, egy jó nagy 500 km es edzés, nekem arra kell koncentrálnom, hogy hiba nélkül hozzam le a verseny rámeső részét, ne tévedjek el, lássam el a kutyákat gyorsan, tartsam a sebességet 9 alatt (14-15 km/h), figyeljem a kutyáim állapotát, motiváljam őket, ne aludjak túl a campeken/csekkpontokon, de se a szánon... mint majd látjuk ez egyáltalán nem lesz könnyű. "Minden futamon történik valami"- mondta Jen, Dallas felesége, Iditarod teljesítő. Ez sokszor eszembe jut, mert tényleg. Mindig van egy helyzet amit meg kell oldani. Most pl egy kétes, majdnem párhuzamos úton nem a jó irányt választjuk ki, és máris a rossz úton vagyunk. A jó út velünk párhuzamosan fut, közöttünk mélyhó és fák. Utánam épp Geir jött. Intek is neki, ne erre jöjjön (megtévesztő volt a kitáblázás), rá is kaptat a jó ösvényre. Én még 50 métert megyek : vagy látok egy olyan mélyhavas átkötést ahol megpróbálom átvágni, vagy vissza kell fordítsam a teamet, ami rengeteget munka, idő, izzadás, gabalyodási esély. Végre látok egy jobbnak tűnő terepet , ahol olyan 50% esélyt adok , hogy sikerül. -Gee!!( Dzsííí!!) A kutyák elképesztően ugranak be a kitaposott ösvényből a hóba, ahol majdnem elmerulnek. Mikor a szán beér a mélyhóba , leugrok róla, hogy tolva , futva segítsem őket, de ez csak arra jo, hogy egy még mélyebb havas terepre lépve, elsüllyedek, pofára esek. De a 2 lead-dog már kiért a jó útra, így hat felállok es tovább nyomva a szánt, végül az egész csapat visszakerül a trailre a lefékezett Geir elé. Később a csekkponton kérdezem tőle: - láttad hogy mentek át a mélyhavon a vezérkutyáim , Beattle és Vandal? - yes! They were amazing! ( igen! Elképesztőek voltak ). A csekkponton végül jó hangulatban vagyunk, nem túl fáradtan. A padlón mégis alszom egy 15 percnyit. 4 óra az összpihenő, modellezni akarjuk az Iditarod elejét, amely kb ugyanitt , ugyanezen a gyors pályán halad át. Aztán kiindulok Knik Lakeből és irány a köv csekkpont , Yentna. Ez hivatalos Idi csekkpont. 60 mérföldre van, és miután már mentünk 50 et, ezt már egyben nem akarom megtenni. Viszem a szalmát a kint táborozáshoz. A lassabb terv szerint 2 egyenlő részre osztom(30+30), de mivel gyors a pálya , 50 et megyek most, 10 el Yentna előtt megállok, es a 3. futamban megyek 10+45 öt Talvistáig. Ez kemény menet, a mi kutyáinknak inkább a 40-45 a megszokott , és most 3x 50. De ez verseny, és a pálya nem nehéz, szinte végig folyó. Már a táborhely felé közeledünk, mikor gyanúsnak látom, ahogy Legend terhel. Legend és Rumor a 2 wheel-kutyám, legközelebb a szánhoz. Őket akkor is látom, ha rossz a fényviszony, őket nézem a legtöbbet. Észreveszem, ha "valami nem stimmel", és akárcsak picit is változik a mozgás. Ez még nem sántítás , de nem oké. Úgy döntök , inkább beteszem a szánba. Ez egyszerűen hangzik, de versenyhelyzetben nehéz döntés. Le kell szerelni a szalmát, át kell pakolni az egész szánt bele tenni a kutyát, stb, nekem ez 40 perc. Megcsinálom, első a kutya, aztán a verseny. Ráadok egy szűk stretchkabátot ujjal, aminek belül zsebei vannak, ebbe hand warmer-t teszek. Ez egy 1 dolláros kis zacskó, amit ha feltépsz, akkor a termék levegővel erintkezve par óráig meleget bocsajt ki. Kesztyube szokták tenni, vagy csizmàba, de én kerülöm a használatát. Ezen a télen még egyszer sem hasznàltam saját célra, tavaly talán 2x-3x. Nem jó a testnek mankót adni, megszokja, és mi van ha egyszer nincs nálad?! Persze van az a helyzet amikor muszáj, de ez olyan -50 fok korul van nálam. Kutyákra viszont jól alkalmazható, gyógy céllal. Tehát Legend kis masszázst, melegített stretch-ruhát, erre a normál kabátot kapja és be a szánba. Cipzár le ( oldalt van kötelező szellőző nyílás) , nemsoká már alszik is. Megyünk tovább. Nagyon fáradt vagyok. Olyan köd van hogy a vezérkutyám alig látom. Most jön ki, hogy ezen a versenyen a fapados kis kezdő jellege miatt- nincs foszforeszkáló festék a lécek végén!!! Eddig nekem ez alap volt, minden versenyen volt, hiszen ez ejszaka nagyon fontos. Most úgy kell meresztenem a szemem hogy majd kiesik raadasul kb 10 m re látsz. Mindeközben egy , a budapesti Dunánál szélesebb folyón mész, ahol végtelen "autópályasáv" van és már nem is tudod hogy jó sávban mész e , mennyire kell legyél a parttól . Egy ilyen helyen hajszál híjján eltévesztem! Éjjel van. Sem előttem, sem utànam nincsenek már versenyzők, fejlámpafények. A helyi Dunán ( Susitna) van egy helyi Margit sziget ( híd nélkül) és úgy jön , hogy balról kerülöm meg, de az utolsó pillanatban veszem észre hogy a sötét sunyi marker tőlem jobbra van kirakva és a sziget jobb oldali kerülésére szólít fel! ( a 2 út egyáltalán nem biztos hogy találkozik . Ha sziget félszigetnek bizonyul, azert nem; de ha sziget is, a 2 út ki vihet a 2 különböző partra, amit ott már mélyhó választ el, és eleve többszáz méterre van egymástól.!!!) De végül észrevettem, így mégse szálltam el az alaszkai éjszakában rossz irányba !!! Végül a GPS em is lemerült, úgyhogy az órát nézve kalkuláltam hogy hány percet kell még mennem, míg 10 mérföldre megközelítem Yentnát. Letáboroztam, arra figyelve hogy a kutyák 160 percet nettó alvással töltsenek. A tervem az volt, hogy Legendet még kezelem ( masszázs, melegítés, homeopátia, pihenés ), Jentől sokszor hallottam, hogy a kutyák "verseny-üzemmód"-ban hamar gyógyulnak, regenerálódnak. Miért ne sikerülne? Visszafogom a szánba, és ha nem megy , tök jól jön, hogy 10 mérföld múlva itt lesz Yentna, van hol leadni a csekkponton , állatorvosoknak. Tudok aludni megint a hálózsákban kb 30 percet. Felzoknizom a kutyákat, tábort bontok, befogom Legendet. Közben Geir - akit a 30. mérföldnél láttam táborozni, most elhagy 50.nél, míg én táborozom. Ezt nevezik " leapfrog"-nak mikor ciklus függvényében újra és újra leelőzzük egymást. Legend- csodák csodája ! - újra a régi. Hát akkor marad a csapatban , szuper- örvendezek. Yentnán pár percet akarok ülni. Kibontani a drop bag et, betenni a szánba , ami kell. És felszaladni a 100 méterrel feljebb lévő csekkpontba a termoszomat teletölteni vízzel. Egy fotográfust kérek meg, hogy álljon a szánra, mert nekem nincs handlerem ( ezen a versenyen nem kötelező, de ha hozol, akkor bármit segíthet, pl zokniztathat is. Hát nekem nincs) A Yentna station bárjában egy mizantróp páros vezeti a céget, aki látszólag gyűlöli az embereket , azonbelul is a mushereket. Ezt mar tavaly is észrevettem, mert a Northern Lights versenynek is csekkpontja volt ez a hely. Szóval rám mordul vegyem le a csizmát. Oké. Kérdem : - van melegvíz? - van, de nem adok csak hideget. - nem a kutyáknak kell( vödörnyi) , hanem a termoszomba . - nem tehetek kivételt, akkor mindenki kér! - akkor veszek. Ez itt egy bár! Van eladó teájuk nem? Meleg teájuk? Veszek. - ok, így lehet. 5 dollár lesz. Így vettem 5 dollárért 1.5 liter meleg csapvizet... Nemrég még panaszkodtam, h a Westend Hiltonban azért égő hogy 1000 Ft egy ásványvíz, de egy lerobbant alaszkai tanyasi lokálba miután 1500 Ft ért veszel csapvizet, minden átkereteződik. 😂 😂 😂 De még nincs vége. Most 18 alattiak lapozzanak:) Gondoltam megyek a wc re ha már fedett helységben vagyok. Felnyitom a tetejét, olyan angol wc szerűség, mégis ott tornyosul a sz@r, úgy hogy ha ráülsz, hát összecsókolózol vele.... nem ragozom. Egy komoly jógagyakorlat veszi kezdetét, ahol ha elkövetsz egy hibát ( egyensúlyvesztés) máris szarban vagy. Megúsztam, de ahogy húzok ki a kedvenc (?) csekkpontomról, még utánam szólnak, hogy igazán lehúzhattam volna a WC-t magam után, majd harsányan röhögnek... :) Jó humor, de jobb is hogy nem ülök itt sokat. Amúgy Talvistától visszafelé ugyanitt van a csekkpont, akkor viszont 4-5 órát fogok. Vissza a szánra, megköszönöm a fotósnak , aki már ráfagyott a szánra és go! 45 mérföld még Talvistáig, ami viszont tényleg a kedvenc csekkpontom. Tavaly , ha emlékeztek ott ert a 7.1es földrengés . Az ottani tulajok nagyon kedvesek, nagyon segítőkészek. De még ez messze van. Most nappal utazom. Valami miatt iszonyú fáradt vagyok. Talán a tegnapi feszített koncentrálás a ködben ... ugyanakkor hideg is van. A meteorológusok megint átejtettek : -16 éjjel, -6 nappal. Vegig a verseny hétvégéje alatt. Persze. -25 van, és itt már nem is olyan jó ötlet az 1 zokni , 1 nadrág aláöltözet alul, az is a legvékonyabb . Felül rendbe vagyok 7 réteggel, de elég ha alul fázol... Aztan kisüt a nap, ami nekem jó, de a kutyáknak nem. A hó felszínét kicsit megolvasztja és olyanná teszi mint a cukor. Vagy mint egy röplabdapálya strandja. Iszonyatosan lelassulunk 8.5-9 helyett, vánszorgunk 6.5 el... Azok a teamek , ahol 16 kutya van sorra előznek meg. A baj sosem jár egyedül: Legend újra furán mozog, de mostmár láthatóan nem terhel a bal első lábára. - hát ez nem jött össze, verseny-üzemmód ide vagy oda, sóhajtok, és beteszem a szánba. Hamar elalszik. Sajnálom mert nagyon kedvelem, ő is rosszcsont, de egy igazi érzelemkifejező kutya: mindig lelkes, mindig örül, ha hámmal, ha etetővödörrel a kezembe közelítek hozzá. Mostmár nemcsak 1 el kevesebb húzóerő van, hanem 20 kilóval több holtsúly. Ráadásul nem elég a röplabda -homokpálya, emlékezetből tudom, hogy óriási lejtőn kell felkapaszkodni a csekkponthoz. Olyan álmos vagyok mint soha. Miközben vánszorgunk, alig bírok ébren maradni. Normál sebességgel is ez egy 7 órás futam, de így 8 óránál is több... kb akkora , mint mikor eltévedtünk a Copper Basinen! Annak is megvolt a böjtje, ennek is meglesz... végül beérünk. Legendet megetetem, leadom. A kedves tulajokkal találkozom , iden is jófejek. Lasagnát eszek, aszalt szilvát, töltöm az ipodjaimat és alszom is egy órát. A kutyák 4 órát . Királyság van! Liz kb 50 perccel utánam ér be, majd Geir is. Nekiindulunk Yentnának, immár csak 9en. Újra éjjel van. 45 mérföld, az előbbi 55 helyett, a csekkpontról lejtmenet van és a szánban nincs kutya. Ez könnyebb kell legyen. Kellene. Kellett volna. A valóság egészen más: különösebb előjel nélkül olyan pokoli fáradtság tör rám, amilyet nem éreztem, még itt alaszkai szánversenyző karrierem alatt sem. Van szókincsem, de nem nagyon találom a szavakat...mintha valaki álomport szórt volna a reggeli italomba. Éjjel van, sötét és újra köd. Újra a Susitna folyam, monoton, unalmas , hatalmas. A trail sima, kiváló meghívó alfába, tétába és tovább. Nem itt akarsz elaludni, és ha leborulsz, héthatáron nincs egy bokor ami lefékezné a szánodat és a kutyáidat. Már nem küzdök az álomkórral, hanem minden erőmmel háborúzom vele. Tornázom, mozgok. Pofozom magam. Lecsatolom az arcvédő sálat, inkább a fagyási sérülés, minthogy elaludjak, jöjjön a hideg a képembe. Mindez együtt: nulla hatás!! Pörgök tovább: ok, akkor hallgatok zenét, valami dinamikusat. Semmi. Jó akkor dúdolok. Nem megy. Motiválom magam hangos motivációs beszédekkel ( ebben állítólag jó vagyok pár százezer ember szerint) . Francokat. Semmi. Ok, akkor ordítva énekelek. Az megvan mikor kitátod a szádat, hogy elharsogj a slágerből egy teljes sort... és az első 1-2 szó még kijön rajta, de a 3.már eltorzulva lehanyatlik, mint egy iPod , amikor kifogyóban van benne az elem?? "Erdő közepében járok Egyszer majd rdtllk ...glgggymm" Hát kb eddig jutottam.Újabb pofonok. Nem kicsik. Nézd , mindez rendben van, ha , mittudomén 10 percig tart, egy csipás reggelen, vagy na jó, legyen egy fél óra. De mikor 6 órán keresztül, mondom 360 percen keresztül ez van, megállás nélkül, akkor gyanús lesz minden ,az is felmerül, hogy pl van e alaszkai cecelégy? Mindeközben nem tagadom, 3x elaludtam. Állva. 9 kutya mögött egy ló is... Igaz csak 1-2 másodpercre , de mégis. Elég riadtan ébredsz, mikor rájössz, hogy az alaszkai vadonban vagy, ráadásul állva , egy csúszó alkalmatosságon, és ez nem az álom, hanem a valóság. Végül mire beértünk Yentnába , átnyergeltem Eddára: "Pofonoktól ég az arcom Pofonoktól piros az arcom Kaptam.


Nem adom fel tudjátok..."