3 ok, hogy miért akarja valaki átkutyaszánozni Belső Alaszkát, miközben évek óta nem tud futni, gerincsérve volt, bal térd majd jobb térd probléma korlátozza, és a perifériás vérkeringése is halvány. Semmi baja, csak a nyaka véres. A fentiek valóban igazak: 4 éve nem tudok futni- nem mintha amúgy szeretnék- és amikor mégis megpróbáltam, rásérültem. Kezem , lábam hideg télen, nyáron, nem az eszkimók átlagát nem súrolom alulról, de a közép-európai barátaimét sem. Nem voltam soha élsportoló, versenysportoló, de még igazolt sportoló sem... Az elmúlt 3 évben a sportolásom 80% a gyógytorna volt, amit a nyugdíjasok is szinkronban tudtak volna velem csinálni. Még pár nap és irány Alaszka. Igen -50,-60 fokok is vannak. Igen, a kilöttyintett zubogó tea még a levegőben szilárddá fagy , majd porlik még a földetérése előtt. Versenyidőszakban napi 1.5 óra alvás. Budapest-Szeged napi távon állni a szántalpon. Minden nap újra és újra. 16 versenykutyáért felelni, etetni, itatni, öltöztetni, vezetni , vagyis szolgálni őket. Dominálni őket- mégis rájuk bízni az életem. Vadállatok: jávorszarvas , farkas, medve. Hóviharok, 100 km/órás szelek... Ezeket olvastam, ezekről hallottam... (Az eddigi 2 hetes kutyaszános tapasztalatom most inkább hagyjuk...) Csak a legkülső rétegét látom annak, hogy mi vár. Hogy sikerülni fog-e? És ha igen, milyen áron? ...De a fentieket most akartam leírni, előtte, nem utána, mert akkor már bátran lehet kozmetikázni... Innen indulunk.. Miért megyek mégis? (Eltekintek a közhellyé vált "mert ott van"-tól, bár lehet ennél a mondatnál már sosem férkőzik közelebb kimondott szó e kérdéshez )

1. Mert hiszem azt , hogy nem a körülményeink határozzák meg azt, hogy mit kezdünk az életünkkel, hanem a vágyaink. És ezt a hitet tűzzel-vassal terjeszteni akarom, ahol a vas egy fáklyatartó, amiben ég a tűz, a példa tüze. Talán a láng vonzani fogja a tekinteket, és inspirál, hogy átmenj a saját Alaszkádon, a saját hósivatagodon, bármi is legyen az. Hiszem azt, hogy a példa ragadós, és van értelme , minden lépésnek , ami a jó irányba visz- mert valakinek fordulópontot jelenthet majd. Bízom benne, hogy akkor is hiszem, hogy minden lépés megéri, mikor száz km-es körzetben nem lesz emberi lény, mikor olyan állatok között suhan a szán, akik nem láttak még embert- akkor is erős lesz bennem ez a gondolat.

2. Aki ilyen helyre megy nem tudja ( és nem is akarja) elkerülni ... a találkozást... Mivel is? Valami Ősivel... Valami Nagyobbal... A Természettel... Valami Vad , nyugodt Férfiassággal, ami olyan fehér holló társadalmunkban már. Mindez igazából bennünk van, mélyen. Mint egy gémes kút- a merítőrúd alján a vödör. Csak már sokszor nem merítjük elég mélyre, és már nem érjük el vele a vizet. Mert a kút élete a merés. Ha nem merjük, nem több marad meg a vízből, hanem kiszikkad. Így puhulunk el, idegenedünk el a társadalomban - saját magunktól! Én a meritőrudat , mely véges , és már nem éri el jól a vizet, hosszú láncra cserélem.

3. Mert hiszek a "mindig tovább" elvében. Sosem megelégedni azzal ami van. Hálás lenni- de nem megelégedni, tovább menni. Az élet rövid és egy egyedülálló esély. Kipróbálni magam, megvalósítani a tetteket -ismerem jól a határaim: minden nap rajtuk járok!- közben elbukni, felállni, hátrább lépni hat kockával, mégis előre indulni vissza. Bejutni a saját elmédbe; olyan poros, pókhálós szobákba nyitni be, ahol még sose jártál. Olyan pincékbe lépni be, hogy legszívesebben bocsánatot kérve kihátrálnál. De mégis előre menni, egy fejlámpával. Mindig tovább. "Aki az Iditarod utolsó 100-200 mérföldjén nem hallucinál, -a hidegtől, a fáradtságtól, a nemalvástól -,az nem is versenyzett " Kíváncsi vagyok. Így Szilágyi Domokos: "és kívánok neked oly borzasztó kíváncsiságot mint azé , aki a halálba készül". Én nem a halálba készülök. Sőt. Az Életre készülök..