Ez az a verseny lett, ahol minden előzetes számítás felborult. Már sokszor leírtam, úgyhogy most csak röviden: a kemény korcsolyapálya jellegű jég-trail kikészítette a térdemet, így a jobb lábam kb seprűnyél rugalmasságú tartozékká vált. Mivel egy rossz mozdulattal megemeltem egy szánt berándult a bal fenekem, derekam , nem tudtam előrehajolni, se ülni . Mindez az egyik legtechnikásabb alaszkai pályán nem sok jóval kecsegtetett... tavaly itt 5x estem, és nem kicsiket, hol a vállam lett véres egy kabátot átszúró ágtól, hol a fejlámpámat hagytam el egy fenyőfán lógva, ami így karácsonyfává avanzsált...egy tavon 50 métert csúsztam a szán után kapaszkodva, mire sikerült megállítanom a csapatot. Ezek a mutatványok makkegészségesen sem veszélytelenek, de egy leszázalékolt nyugdíjas papa állapotából szemlélve már rémálmokat okoznak. A verseny előtt, Jack London szülinapjára kiraktam egy kedvenc idézetet tőle , miszerint nem az számít, hogy az élet szar lapokat oszt, hanem hogy mit kezdesz vele. A verseny előtt tehát számbavettem, hogy mik szólnak amellett, hogy mégis sikeresen teljesítem a versenyt: - a kutyacsapatom jó - havazást mondanak, ami puhává teszi a trailt, tehát az jobb a térdemnek - megtettem mindent a verseny előtt: kiropraktőr, orvosi masszázs, kineziotape, vitaminok és benyomtam egy rakás olyan honeopátiás tablettát ( izmokra/ízületekre) , amit Dallasék a kutyáknak adnak - és van a tavalyi 1 rossz handlerem helyett 2 jó ( Jesse a kennelből és András barátom Budapestről) Csapat: 12 kutya és én. Leader/swing dog: Fox, Vandal, Beattle, Vegas, Tumble, Jitterbug Team dog: Dalley, River, Schooner, Cinch Wheeldog: Legend, Rumor . 10 kan , 2 szuka ( akik nemrég jöttek ki a tüzelésből, de a feromonokat még árasztják!) Erős csapat, átlag 4-8 évesek, tapasztaltak, de a kései hó miatt az edzés is hátrább tart , mint tavaly. Eddig még csak kettes futamok voltak, ez meg rögtön egy 7es széria lesz... Stratégiám ( Dallas útmutatása szerint), ez a verseny egy edzőkör, a kutyák Iditarodra való felépítésének mérföldköve. Az első olyan tréning, ami nagyobb mint 90 mérföld( rögtön 300!). Az Iditarodra készülni azt jelenti h 8-9 mérföld/óra val kell hajtani a kutyákat, ehhez szoktatni. A 9et tilos meghaladni, kivéve lejtőn lefelé. Aki viszont itt nyerni akar az a 11-12 mph t célozza meg. Atlétika nyelvére lefordítva: ha egy maratoni futó elmegy 5000 métert futni, maratoni tempóban, nyilván nem várhatja magát az élbolyba azok között, akik 5000 méterre fókuszálnak... Ami az én stratégiámtól várható : a többiekhez képest lassú kezdés ( ők még frissek), a többiekhez képest gyorsabb utolsó futamok, mert ők már kihajtották magukat. Sorsolás: 38an indulunk, a mezőny erős olyan nevekkel mint Aliy Zirkle ( napjaink legjobb női versenyzője, utolsó 5 évben mindig top5 az Iditarodon!), Allen Moore ( a férje Yukon Quest es Copper Basin győztes ), Sebastian Schnuelle és Vern Halter ( Yukon Quest győztesek ) Nic Petit ( tavalyi Iditarod 8.).stb. A stratégiára való tekintettel szeretnék a mezőny második feléből indulni, így nem kell megállni , a kutyákat tartani, mert egy másik csapat előz, közben időt veszteni... Ehhez 'pest persze hogy kihúzom az 1es sorszámot ! De ennek van jó oldala is: a kötelező 6 órás pihenőmhöz így hozzácsapnak 74 percet, mert ilyenkor egyenlítik ki azt, hogy a versenyzők nem egyszerre, hanem 2 percenként indulnak. Indulás: Glenalenből elstartol a mezőny, kezdve az egyes számú versenyzővel : velem! Nos, premier: vezetek egy kutyaszánversenyt, igaz , csak percekig. Végül több mint egy óráig. Az Iditarod rookie meetingen azt mondták :" a fokozott nyomás mindig az elsőn és az utolsón van". Én egyelőre jól erzem magam, mély puha a pálya , a tegnapi egész napos hóesés miatt , és ez nekem nagyon jó: egyrészt a térdemnek, másrészt az én csapatomnak fekszik az, amikor nem gyorsaság kell, hanem húzóerő. Ezért is vezetek sokáig, mert nem kell fékezzek, az ő kutyáik se nagyon tudnak vágtatni. Aztán csak elmegy pár csapat mellettem . "Minden futamon van történés , ami miatt résen kell lenni", mondta egyszer Jen, Dallas felesége, szintén Iditarod finisher. Ebben a futamban ez egy vicces jelenet volt : egy lezárt autópályán , tehát sima , egyszerű , gyors terepen mentünk, mikor valakit el akartam engedni . De az ilyen betonon nagyon nehéz jól rögzíteni a hóhorgonyt , ezért sose szabad a szántól eltávolodj hátra. Erre vigyáztam , tehát a kutyák felé mentem mindig, egyszercsak kihúzták. Ilyenkor megvárod a szánt , amit feléd húznak el, és próbálsz felugrani rá, mint egy mozgó vonatra. Na ez volt az , ami csak félig sikerült . A handlebart elkaptam ugyan , de a szánszék elémkerult , úgyhogy nem tudtam felállni a szántalpra csak ráhasalni az ülőkére!! A kutyák vágtáznak egy lefagyott M7 -en; én meg hasalok a szán hátsó szék részén, seggel az égnek, a lábam kalimpál, miközben ordítom hogy "hóóó", de a kutyák intik hogy "látjuk, ezen futunk" és annak rendje és módja szerint nem lassítanak!! Egyik kezemmel kapaszkodom, másikkal próbálom a hóhorgonyt leverni hogy fékezzek, persze nem megy... közben a mögöttem levő csaj, akit előzékenyen előre akartam engedni, gondolom szakad a röhögéstől, hogy egy majd 100 kilós ( na jó, csak 90!) férfi hason egyensúlyoz a szán széktámláján, lábaival az ég felé kalimpálva.... Végül sikerül a mélyhóba terelnem őket, és megállitanom, az M7 es ámokfutó szánját! (...) Később láttam előttem egy csajt, aki hátrafelé távolodott a szánjától, mikor a kutyái elszabadultak. Szegény futott, de a táv egyre nőtt. A köv versenyző felvette, az előtte levő pedig megfogta a csapatát, így került vissza a szánjára. 35 mérföld után kellett megálljak a versenyterv szerint, hogy 3 órás etetés/altatás után újabb 35 mérföldes futam megtételével elérjem az első csekkpontot, Sourdough-t. Hát ez nem éppen a tervek szerint alakult, de most ne hajtsunk ennyire előre :) 32 mérföldnél álltam meg táborozni, mert találtam egy szuper pihenőhelyet. Ilyenkor 1-2 mérföld nem annyira számít, és legfeljebb majd 35 helyett 38 at futok a táborozás után. ( később ez még fontos lesz). Attól a pillanattól hogy leszúrom a hóhorgonyt , elindul a 44 lépéses formagyakorlat. Vezérhorgony előre , 2 vezérkutya hátra. Beindítom a főzőedény t, hogy haladjon a hó vízzé melegítése, amíg leoperálom a 48 kutyazoknit. Visszafelé homeopatias por a szájukba. Közben kész a kaja , indul a menza : a nagy adag leves, utána marha szeletek es csirkebőr. Majd lerakom a szalmát, és elhangzik a búcsú: "good night boys" Igaz , dél van, kb. Meg nulla fok, ami hihetetlen ezen a versenyen. Ez viszont nem jó a kutyáknak , olyan mint 40 fokban maratonozni egy embernek. Jobb is, hogy hamarabb álltam meg 3 mérfölddel, azt már hűvös ebbe kell lefussák akkor... Ekkor még legalábbis így gondoltam ... (támogatói spot: Ha unod az 5csillagos hoteleket: wildandfree.hu) A 3óra pihenésben nem volt tervben aludni. Gondoltam ,nemrég aludtam reggelig, most dél /ebéd van, annál jobb lesz este mélyen aludni a csekkponton. Ennek megfelelően hálózsákot elő se vettem, csak leültem a szánra, és a homlokomat a handlebarnak támasztottam. Mégis sikerült 15-20 percet aludni. Felzokniztam a kutyákat, és usgyi. A leadben ugyanúgy Vandal es Tumble volt, egy tapasztaltabb és egy kevésbé tapasztalt vezérkutya, akik a rajtnál is. Gondoltam bentmaradhatnak még, ez egy könnyű futam volt. Kiválóan éreztem magam. A terep eddig könnyű volt, a térdemre vigyáztam, jó idő volt ( emberi szemmel), és még aludni is sikerült. So far so good! Az út kanyargott szépen jobbra , balra, mígnem derékszögben bele torkollott egy masik szélesebb útba . A torkollat/útkereszteződés túloldalán nagy X jelentette, hogy "vigyázz", "ne egyenesen előre", és a 2 vezérkutyám minden hezitálás nélkül egyöntetűen elkanyarodtak balra. Nem volt miért ne bízzak az ösztönükben, hiszen kb 30 csapat ment el, mind egyfelé és csak érzik. De azért látni akartam a markert ( jelzőlécet), mert mégiscsak az a biztos. Fura volt, hogy a kanyar utan rögtön nem volt... de ahogy előrementem olyan 100 métert, már láttam is a jelző markert . Na jó megnyugodtam. Már egy órája mentünk előre. Holdvilág, a kutyák lendületesek, a térdemmel semmi probléma, ááá!! K*rva jól érzem magam! Legszívesebben belekiáltottam volna az éjszakába! Magic carpet ride! Varázsszőnyeg utazás , ahogy itt mondják, mikor minden csodálatos... Már azt tervezgettem, hogyha a térdem marad ilyen, és a hó tovább esik , akkor ez a csapat jó eséllyel bekerülhet a top 15 be is!! Így edzésnek felfogva!! Mondjuk az furcsa volt, hogy senki nem taborozik. Se hűlt helyű volt tábornyomok, elhagyott szalmával. Gyorsan elhesegettem a gondolatot - á, biztos mindenki meghúzza az elejét, és most behúz egy nagy runt"- mondtam magamnak kevés meggyőződéssel. Egyszercsak szembe velem jön egy nagy fény: egy snowmachine. Inti álljak meg. Itt már sejtettem, ebből semmi jó nem lesz. A versenyzők idejét nem szokták rabolni azzal , hogy megállítják , hogy megkérdezzék tőlük, hány óra. - Sir, you took the wrong turn! Micsoda?? Hogy rossz irányba kanyarodtam??? -how far from here? -should be like 15 miles! 15 mèrfölddel ezelőtt??? Az vissza még 15... az 30. Az több óra, sok sok óra. 4 óra futás, míg mások 4 órát pihentek. Vagy míg mások 4 órányit a JÓ IRÁNYBA futottak. Oda a top 15ös terv, a Magic Carpet vágyálom. Mindez egy kanyar benézése miatt. Mert NEM AZ SZÁMÍT, HOGY MENNYIRE ÉLVEZED AZ UTAZÁST, ... HA ROSSZ AZ IRÁNY. Kell az hogy élvezd, DE KELL AZ IRÁNY IS. Mint az életben, nem?? De ezeket már csak aközben gondoltam, mikor már rég cselekedtem : megfordítottam a kutyákat, megköszöntem a versenybizottság által küldött snowmachine-osnak a segítséget, és elindultam , végre a jó irány felé fordítva a vezérkutyámat. Immár utolsó helyezettként. Utolsókból lesznek a... Ja, nem. Elsőkből lesznek az utolsók. Szép kis kvintesszencia lettem!